Prológus - Zöld Zóna

*Ősz van. Az utca két oldalán strázsáló platánok és karcsú nyírek lombkoronája pazar aranyszínben ragyog a kora délelőtti napfényben, könnyű szél lengedez, tiszta és hűvös a levegő. Így november környékén talán nem is furcsa, mindenesetre borzasztóan jó érzés újra kinyitnod a szemeidet. Szépet álmodtál. Nem sok értelme volt, de határozottan rémlik valami aranyló, karmazsin fénykavalkád, egy hosszú-hosszú, tüskés bozótból álló sövény, amiből apró, tündérforma lények duruzsoltak feléd mindenféle szépet és jót. Az ébresztőd szerint 8:00 múlt néhány perccel, az antikvárium 10:00-kor nyit. Mesés. Egy egész órád van készülődni.*

*Jó ég, nyolc óra! Még.. még rengeteg időm van nyitásig. Azt hittem, alaposan belealszom majd a reggelbe, mert olyan későn sikerült végre elaludnom az éjjel. Ahhoz képest viszont nem érzem magam fáradtnak. Sőt, kipihent vagyok, állíthatom. Mit is.. jaj, mit is álmodtam? Utálom, valahányszor megpróbálok az álmaim után kapni, mintha csak vizet fognék fel egy szitában.
Ellazítom a testem, alaposan kiélvezem, ahogy a szokatlan, novemberi napfény átszűrődik a padlizsánlila sötétítőfüggöny vastag szövetén, és halvány, de annál hangulatosabb fényt vet az ágyamra. Milyen jó lenne, ha ma nem kellene bemennem dolgozni. Élvezném ezt a heverészést. Olyan.. komolyan, varázslatos ez a csalóka idill.. oh, tündérek!
Ahogy hagyom elkalandozni a gondolataimat, az álmom vissza is kúszik a tudatomba - tündérek és viháncolás. Mintha csak megéreztem volna, hogy a reggel rímelni fog az éjjel látottakra.
Elszánt lendülettel pattanok ki az ágyamból, hogy a szokásos nyújtógyakorlatok után beugorhassak a zuhany alá, hogy tisztán fogadhassam a mai vevőimet. Nem mintha a könyveken kívül bármi is érdekelné őket.*

*Bizony, kipihent vagy, méghozzá olyannyira, hogy a reggeli tusolás sem dobhatna fel jobban. A tested végigbizsereg a tusfürdőtől, ami kicsit talán furcsa, de ráfoghatod a szokatlan jókedvedre is, ami ma reggel trillázó madárkaként reppent a válladra. Majd kicsattansz az energiától, és egyébként is - egy ilyen nap akármi megtörténhet. Még az is lehet, hogy olyas valaki toppan be az antikváriumba, akire a legkevésbé sem számítanál. Nem árt, ha csinos vagy és feltűnő, hogy egész biztos ne keverjenek össze senki mással - nem mintha lehetséges volna. A növényeid is csodaszépen virítanak, a konyha irányából viszont halk motozást hallhatsz, ha kilépsz a fürdőből. Zörögnek az edények.*

*Bármennyire üdítő is a víz érintése (üdítő.. mintha csalánlevéllel csapkodtam volna a hátamat, hogy felpezsdüljön a vérkeringésem, bár ma még ez is tökéletes volt, hát már hogyne), törölközőben kicsoszogni a gardróbhoz a nap fénypontja! Lássuk, mit szeressünk..
Tekintetem a komódon nyugvó cserjére vándorol, és már is megvan a válasz. Ma zöld leszek és elragadó! Ilyen napsütés mellé illetlenség lenne lecsosszantan kimenni az utcára. Szóval egy másodosztálybeli márkás ruhára esik a választásom, akár nyárra is elmenne, de rétegesen öltözködöm. Lila harisnya, egy laza, melegbarna kardigán, könnyű csizmák.. tökéletes! Jöhet a narancslé és a pirítós.
Nagyon elmerülhettem a gondolataimban, ugyanis a lépcsőn lefele haladva hallom csak meg a hangot, ami az egész csodaszép reggelt seggbe rúgja. MIEZ?!
Halkan óvakodom be a konyhába, nem túl gyorsan, hát ki tudja, mi neszel a konyhámban. Az én házamban. Ahol egyedül élek..*

*Hát igen, egyedül élsz, legalábbis legjobb tudomásod szerint. Artie már rég kiköltözött, és emlékeid szerint vendégeket sem vártál mára, pláne nem kora reggel, pláne nem úgy, hogy egyszerűen csak betörjenek hozzád, márpedig az ismerős hangok arról árulkodnak, hogy ez következett be. Alig dugod be a fejed a konyhádba, máris egy végtelenül kócos, mocskosul laza figurára esik a tekinteted, aki épp kisajátítja a kenyérpirítódat, és igyekszik valami ehetőt kreálni a hűtőd tartalmából. A haja vörös, mint a lángok, rövidre nyesett, a vállai ismerősen szélesek, és igen, azokat az elnyűtt sportcipőket is ismered, pedig mennyit, de mennyit könyörögtél ennek a címeres ökörnek, hogy vegyen újakat! De nem, mert valami kiejthetetlen nevű rock banda gitárosa szignálta neki alá egy végtelenül ferde estén, és azóta az ég sem tudná lerimánkodni a lábairól! A srác beleszimatol a levegőbe és egy pillanatra megfeszül.*
-Hajaj. Most lebuktam. Omlett? *Rádvigyorog. Na ki ez?*

- Shane, az anyád úristenit!!!! *Felkapom az első tárgyat, ami a kezem ügyébe kerül (mázli, hogy nem a nagykés az), történetesen a három napos, kávéfoltos újságot, és azzal esem neki a tökelütött bátyám lángoló üstökének. A csizmámmal csak azért nem rúgdosom meg, mert azzal csak felhatalmaznám arra, hogy visszarúgjon, és köszönöm, nincs szükségem a lila foltokra a lila harisnyám alá.*
- El nem tudtam képzelni, hogy a ki fene járkál itt nálam! Teljesen hülye vagy? A frászt hoztad rám.. *Undorkodással pillantok végig rajta, a béna cipőjén kicsit tovább is időzik a tekintetem, de végül nem állapítom meg hangosan, hogy borzalmasan néz ki. Úgyis tudja. Csak sértett arccal ciccentek egyet, és egy fintorral kikosarazom az omlettjét.*
- Hogy jöttél be? És és.. miért? Épp csak erre jártál, és gondoltad, megeteted magad nálam?

-Az anyám nem hívő, adj meg másik elérhetőséget! *Jajjdul, de gyakorlottan védi magát az alkarjával, ami mellesleg valami puha anyagú, vastag, kockás ingbe van bújtatva. Elől lazán szétgombolta és egy szintén hosszú ujjú, fekete felső feszül a mellkasára. Ahogy ismered, atlétát is húzott alá. Mindenesetre nem akar megrúgdosni, de az újságot könyörtelenül kicsavarja a kezedből és ugyanazzal a lendülettel a fenekedre is sóz vele egyet.*
-Most mit fosol? Nem felétek járkál az a baltás gyilkos, hanem London kikötőnegyedében.
*Komolytalanul hunyorít rád, de a hangja olyan bosszantóan mély és meggyőző, hogy ki tudja? Talán igaz is lehet a hír. Olvastad te azt az újságot? Shane mellesleg nem zavartatja magát, mindennemű feszengés nélkül lekapja a tűzhelyről a serpenyőt és úgy, ahogy van, belerakja a mosogatóba. Még látod odébbcsorogni rajta az olajat, de illatok azok nincsenek. Drága bátyát kezében pedig kenyér terem.*
-Esetleg pirítós és narancslé? A cipőmet nem kapod meg. *Igen, követte a tekinteted.* Mark Dwaine maga írta alá, és csak nekem! Amúgy... *Komolyabbra fordítja a szót, vörös haja alatt egy kicsit vörösebbnek tűnik az arca is, de a szemei egyre huncutabbul ragyognak.* Nem. Már rég túl vagyok a reggelin, csak szólni akartam, hogy este összeülünk a bandával itt, a Zöld Zónában, és mivel van egy óriási hírem, amit akkor szeretnék bejelenteni, örülnék neki, ha te is eljönnél. Hatkor.

*Idegbetegül csapkodom és hessegetem az újságot, ami egy pillanattal ezelőtt mintha az én kezemben lett volna.. szar ügy, ha az ember nem tud védekezni a bátyjával szemben.*
- Idióta.. *Miféle baltás gyilkosok? Most nem erről van szó. Ha Shane képes volt gond nélkül betörni a házamba, bárki másnak is ugyanolyan könnyeden sikerül majd. És csak komolytalankodik ezen, ahelyett, hogy a húga biztonságáért aggódna. Vontatottan megforgatom a szemeimet, miközben aljasul megerőszakolják a konyhámat, és dacosan levágódom az apró étkezőasztalom apró székecskéjére.*
- Ki a halál az a Mark Day..? *Vagy mit is mondott.. nem mintha érdekelne.* Narancslé jöhet. *Oh, köszönöm, hogy megkínálsz a saját narancslevemből, igazán figyelmes...*
- Kilépsz a zenekarból? *Gúnyolódom, persze csak azért, mert észrevettem, hogy némileg zavarba hozta a téma. Amin mellesleg nagyon meglepődöm. Shane zavarban? Mit titkol? Nem szeretem a meglepiket.* Mert az tényleg óriási hír lenne.
*Mélyet és színpadiasat sóhajtok, mintha azt latolgatnám, hogy a bokros teendőim vajon engedik-e, hogy este hatkor ilyen-olyan pubokban múlassam az időmet.*
- Oké, ott leszek. De inkább mondd el most, miről van szó?

*Baltás gyilkosok. Azok olyan emberek, akik fognak egy baltát és szépen beleállítják a mindenféle szembejövő fejébe, hátába (a hasán keresztül) és a többi és a többi. De nem érdekes, kit izgat ez ebben a mai agresszív világban? Shane bejött a házadba. Hogy hogyan, az egyelőre rejtély, de tény, hogy otthonosan és jókedvűen mozog - nem úgy fest, mint aki órákig tökölődött a zárral, hogy valami hajcsatszerű tüneménnyel beereszthesse magát.*
-Pfff... Évek óta megvan ez a cipő. Évek óta ő a példaképem és van képed megkérdezni, hogy kicsoda?! *Úgy mondja, mintha ezzel valami szentséget sértettél volna meg, de aztán látszólag meggyőzi magát, hogy csak az agyát húzod, mert könnyedén átlép a hűtődhöz, kibelezi újra, narancslevet tölt neked egy pohárba és eléd rakja; magát pedig megkínálja egy pohár tejjel. A pultnak támaszkodik, onnan figyel.*
-Nem. *Feleli egyszerűen és szűkszavúan, a szemei szinte villognak, hogy tippelj csak még egyet.* Óriási hír lenne, de azt nem kéne bejelentenem a srácoknak, illetőleg nem a húgom előtt akarnám. *Elnézi a sóhajod és lehervad az arcáról a mosoly, sőt, figyelmesen kihúzza magát és szinte kétségbeesettnek tűnik.*
-Ne szivass, Kay, életem napjáról van szó! *Aztán mérhetetlenül megkönnyebbül, és belekortyol a tejbe. Fehér bajusszal somolyog rád a pohár pereme fölül, amitől aztán hamar megszabadul, pedig jól állt neki.* Ne mondom el. Legyél ott és megtudod. Egész idáig kocsikáztam, csak hogy biztosan komolyan vedd, szóval nem ajánlom, hogy késs. Este hat, Zöld Zóna. Ha nem jössz el, az örök haragot és magázódást von maga után, de komolyan.

- Bahh.. *Ismételten szemforgatás. Most mit mondjak erre? Ő talán ismeri az én példaképeimet? Nem! Hát erről van szó, megmagyarázom én ezt bármikor. De most ezt nem is dörgölöm az orra alá, inkább szinkronban vele, belekortyolok a narancslevembe. Eddig fel sem tűnt, milyen szomjas vagyok.*
- Jó ég, te szinte lámpalázas vagy.. este hat, Zöld Zóna, okéé, nem vagyok se süket, se gyagya. Viszont te szemét vagy, hogy idejössz, leadod a rendelést, aztán hagyod, hogy egész nap ezen agyaljak. Már most nem bírom a várakozást, látod? *Felemelem a kezemet, és megrángatom, mintha valami rossz drogos lennék az elvonón. De hiába, ismerem őt, úgyse fog elárulni estig semmit. És ezért most rendesen utálom őt.
Felhörpintem a narancslevem maradékát, miközben bedobok a pirítóba két szelet kenyeret. Éhes is vagyok, és tessék, ez sem tűnt fel ezidáig. Shane váratlan felbukkanása elfeledtetett velem minden szokványosat.*
- Áruld már el, hogy jöttél be? Nyitva felejtettem egy ablakot, vagy mi? *Kénytelen vagyok felvenni az egyik elejtett fonalunk végét, mert látom szegény gyereken, hogy nagyon szenvedne,
ha tovább kínoznám.*
- Legalább rám telefonálhattál volna, hogy jössz. És ha pucér vagyok, mikor ideéééérsz?!

*Bólint, bizony, tényleg akkora horderejű dologról van szó, hogy a jó öreg Shane csak úgy ragyog, vörösödik, ráadásul látványosan izgatottan várja a jelenést. Tényleg lámpalázas lehet. Az pedig, hogy ismeri-e a példaképeidet... épp a drága bátyád ne nyomozott volna utánad? Fogalmad sincs róla, mennyit tud és mennyit nem - csak azt tudod, hogy mennyit árultál el neki és mennyit nem. Bármit kiszedhetett az exeidből, akár még azt is tudhatja, hol és hogyan szereted a legjobban, vagy hogy milyen hangokat adsz ki közben. A tusfürdőd illatát mindenesetre egy életre sikerült megjegyeznie, ezt már akkor láttad, mikor halkan megjelentél a konyha ajtajában és szabályosan kiszagolt. No de... rendes bátyó, nem teszi szóvá az ő nagy tudását.*
-Épp az a jó. Minél kíváncsibb vagy, annál biztosabb, hogy eljössz, nélküled pedig nem is lenne az igazi. *Ellöki magát a pulttól, odasétál az asztalhoz és megfogja a műrángó kezedet; hogy miért, rejtély. Mindenesetre komolyan néz a szemeidbe és a kezed visszarakja az asztalra.*
-Kulccsal. Múltkor, mikor cseréltük a zárat a nagyiék után, magamnak is másoltattam egyet, hogy biztos legyen egy pót, ha elhagyod a magadét, ráadásul gondoltam, még jól jöhet. És jól is jött. *Aztán szélsebesen elvigyorodik és ő is kiissza a maradék tejét, a poharaitokat pedig ügyesen és kérés nélkül elöblíti a mosogatóban.*
-Telefonálhattam volna, de akkor hova lesz a meglepetés? *Kaján vigyor.* Mellesleg lemerültem. *Szomorú tény...* És mit érdekelne egy pucér Kay, már ne is haragudj! *Hátranéz a válla fölött és rád nevet, a hangja mély, kedves és otthonosan barátságos, mint ez az egész reggel.* Jobban meglepett volna, ha Artie barátunkat találom itt. Tényleg, vele most mi van? Még mindig tartjátok a kapcsolatot?

*Most már komolyan gondolkodóba ejt, ilyen roppant titok előtt egyszerűen a gúny sem jön a nyelvemre. Valami lány ügy? Vagy szuper állást kapott, és ezt akarja nagy dobra verni? Utálom, ha taktikázik. Főleg azért, mert legtöbbször igaza van. Tényleg elmegyek, és még csak késni sem fogok. Pláne, ha ennyire fontos neki, hogy én is ott legyek.*
- Kulccsal... basszus. Azért jó, hogy arról is szóltál, kösz szépen. De bízhatsz benne, hogy a te otthonodba én már csak azért is feszítővassal toppanok be.. *Bosszantóan egyszerű válasz, még szerencse, hogy jó a kapcsolatunk. Különben most azonnal követelném tőle a házam kulcsát. De így nem különösebben izgat a dolog. Gondolom, most is igaza van. Pótkulcsból sosem elég. Viszont a döbbenetet, amit a hirtelen testvéri szeretet fellobbantásával ér el, azért mélyen palástolom. Úgy viselkedik, mint aki beszívott. Nem húzom ki a kezemet az övéből.*
- Hát engem azért érdekelt volna. Nem pucérkodom a bátyám előtt.. *Mintha én soha nem láttam volna a himbijét.. na de ez más, ez egész más!* És ha arra gondolsz kapcsolattartás alatt, hogy kefélek-e az exeimmel, akkor a válaszom nem. *Nem sűrűn. Bright, te rohadék.* Egyébként utoljára hónapokkal ezelőtt beszéltem vele, amikor behozott az antikváriumba valami mütyűrt, amit a holmi-cserekor otthon felejtett. Vagy nem talált, nemtom. Biztos jól megvan, elég talpraesett. *Hetykén megvonom a vállam, amivel jól ledegradálom az Artie-val eltöltött két évet, de nem tép fel bennem egy fia sebet sem. Csak mélán bámulom, ahogy Shane sertepertél a konyhában, mintha csak otthon lenne. Jó érzés úgy gondolni rá, hogy Shane itt otthon van.*
- Nnnnaaa, és veled mi a helyzet? Mi van a legutolsó nőddel? *Talán pont erről akar beszélni este.*

*Igen, Shane-nek túl gyakran van igaza, de milyen jó, hogy általában az ő érdekei a tieiddel párhuzamosan futnak, nem pedig homlokegyenest szembe velük! Így aztán mindig kibulizhatja a kedvező helyzeteket, és jó testvérként meg is osztja veled - a kellő mértékű ellenszolgáltatás fejében, persze, mert azért a férfiúi büszkeség mégis csak szent.*
-Kulccsal, igen. *Még mindig nagyon mosolyog, nem szégyelli a pofáját a drága, pedig megtehetné, de az számára luxus. És persze, hogy megint igaza van. Mindenesetre azért azt kinézed belőle, hogy ha elkérnéd a kulcsot, odaadná. Nem fűződik hozzá komolyabb érdeke, hogy nála maradjon.*
-Ajjj már, Kay, gondolod, hogy nem lett volna bennem annyi lovagiasság sem, hogy behunyjam a szemeimet? Kapcsolatban vagyok, emlékszel? Ráadásul nem vagyunk arisztokraták, de még aranyvérű varázstudók sem, hogy a húgomra csorgassam a nyálam, bár tény, alaposan eleresztettek az égiek minden földi jóval. *Kacsint, elereszti a kezed, és egy elvesztett mozdulattal megsimítja a hajad. Aztán ellép a mosogatóhoz öblítgetni, mert ma nagyon rendes.*
-Kapcsolattartás alatt a telefonra gondoltam, az e-mailre, msn-re... postára. Ilyesmikre. Egy haverom öccse szintén jogra akar menni és gondoltam, ha még jóban vagytok, megkérhetnéd, hogy mentorálja egy kicsit a kölyköt. Amúgy leszarom, hogy mit csinál. *A családotokban már-már hagyománya van az ékes szólásnak, minő öröm! Legalább nem kell pironkodnod a bátyád előtt szóhasználat ügyileg. Lefordítja a poharakat csöpögni, bezzeg a csupa jó szándékból összeolajozott serpenyőhöz nem nyúl, ahhoz már finnyás a keze, és komolyan néz a szemeidbe.*
-Nos az a helyzet, hogy kénytelenek voltunk szétrebbenni... Úgyhogy most nincs is hova mennem, így bevallom, van egy kis hátsó szándék a narancslevedben. Maradhatnék? Egy-két hétről van szó, amíg rendeződnek a dolgok.

- Jézusom, Shane, tőled igazán nem várom az elismerést *Na tessék, már a bátyám is kezdi. Mostanában állandóan ilyeneket hallok, és kezdek elgondolkodni azon, hogy visszabújok a régi jó, szürke egyenpulcsikámba, amiben leginkább egy jól táplált ovodásra hasonlítok. Persze annyira azért nem esnek rosszul a bókok..*
- Jól van, na, úgyse láttál még igazán jó csajt *Természetes, hogy utálom a bátyám összes barátnőjét. Azt is, akivel még soha életemben nem találkoztam. De ezt szinte megköveteli a jó ízlés. Nem kaphatja meg akárki ezt az embert, neki nem jó akárki.. Talán csak ellágyított a kedvessége.*
- Oh.. nem, nem igazán beszélek már vele. De ha véletlenül összefutnánk, majd szólok neki *Feltéve, hogy eszembe jut a bátyám haverjának az öccse egy olyan sorsszerű napon majd. Nyilván.
A következőkre viszont kissé megemelkedem a székemben, ami a fokozott figyelmemet közvetíti ordítva. Ami nem is csoda, hiszen alig egy perccel korábban gondoltam arra, milyen jó is lenne kicsit több időt együtt töltenem a testvéremmel. De ez.. váratlanul ért, na.*
- Uh.. ááóó.. aha *Pedig általában nem viselkedem ilyen látványosan bután, ám túl korán van még a döntéshozatalokhoz. Jézusom! Miről is elmélkedem most, Shane-ről van szó! Te jó ég..*
- Oké, maradszhatsz. *Elmosolyodom, pedig tudom, hogy büdös lesz a ház, a szőrét benne hagyja majd a borotvámban és az alkalmi nőivel is lesz szerencsém megismerkedni.. a kanapémon.. de csak mosolyogni tudok, ő a legjobb ember a világon.* Persze, hogy maradhatsz, te hülye.
*Közben a mikró számkijelzőkére pillantok.. lassan indulnom kell dolgozni.*
Szingliként mik a terveid a jövőre nézve? *Csak könnyeden, ki tudja, mibe kérdezek most bele.*

*Türelmesen hallgat, bólogat, vagy épp mosolyog, ha megköveteli a helyzet, de leginkább a döntésedre vár, amit elsőre is kiválóan dekódol. Te még nagyban uh-ozol meg ááóó-zol, ő már megfejtette az ahádat, és az otthoniak teljes nyugalmával odalök magának egy adag vizet forrni a mikróba. A zsebéből pedig kis kávés tasakot húz elő, olyan tipikus kettő az egyben fajtát, amit csak feltép az ember, megkavar és csók. Kettő az egyben. Tejjel issza, cukor nélkül. Jókedvűnek tűnik ahhoz képest, hogy most ebrudalták ki a lakásából.*
-Köszöntem, miss. A csomagom hátul van a kocsiban, egy sporttáska, úgyhogy egyszer meglehet, hogy mosni kényszerülök, de elintézem egyedül is, szóval azzal nem lesz gondod. És újabban villanyborotvát használok, szóval a régi szőr téma miatt sem kell aggódnod, megtarthatod a Venus pengéidet. Még mindig a Silk Touch a kedvenc azzal a körteillatú zselépárnával? Blanca imádta. *Nevet, követi a tekinteted a kijelző felé és szabadkozva megingatja a fejét.*
-Hajj... Mindig kimegy a fejemből, hogy már nem vagy kislány, aki akkor lóg a suliból, amikor ki tudja sírni odahaza... Késésben vagy, mi? *Feljebb kúsznak a szemöldökei, mintha beletenyereltél volna valamibe, amibe pedig nagyon nem kellett volna, de azért a mosolya marad.* Egy szóval sem mondtam, hogy szingli vagyok, macsek. A terveim közt pedig szerepel egy új demo album, de ha jól rémlik, nem igazán rajongtál a zenénkért, szóval ezt annyira nem ajánlom. Ó, és igen, a másik. Veszek egy új autót. Ez a mostani egyre köhögősebb, megszolgálta már a magáét.

- Mm. Csodálatos, te már előre bekészültél a válaszomra *Állapítom meg fölöslegesen, mert hát igen, ez a helyzet, de furcsamód nem bántam meg az ajánlatomat. Még. A villanyborotva ígérete pedig mintha a napsütötte reggelnél is csillogóbb, csak mosolyogva elnézem, ahogy a bátyám éppen "otthon érzi" magát nálam. Túl jól megy neki.*
- Ó, miért is gondoltam.. *Csak reméltem, hogy megúszhatok egy újabb csajfelhajtós vadászidényt. Shane olyan nyughatatlan. Viszont a Blancára tett megjegyzését tapintatosan szó nélkül hagyom. Nem is tudom, miért vagyok hozzá ennyire jó. Egyébként sem tűnik úgy, mint akit túlságosan megrázott a szakítás. Lehet, hogy ennek is köze van az esti programhoz.*
- Új album, új autó.. nyertél a lottón? Ez a hír? Vagy mégis, miből futja neked minderre, mondd csak..? *Vége a gúnymentes együttérzésnek, bár ezekre a kérdésekre valóban kíváncsi vagyok. Mióta gyűjtök már én is egy kis tragacsra (az más kérdés, hogy mindig elköltöm a félretett pénzeket), erre Shane fogja magát, és vesz egyet előttem. Ez.. remek.* - Hát tudod.. alig ismerek rád. Ugye nem csatlakoztál valami szektához? *Na persze. Ezt a formális kérdést magam válaszolom meg egy rekedtes sóhajjal, majd nehéz szívvel - mintha csak attól félnék, hogy az ablaklakok ontják magukból a napfényt, odakint a valóságban jó angol szokás szerint zuhog az eső -, ellököm magam a székemtől, átvetem a vállamon a magam kötötte, mélyfenekű táskám, és indulásra készen megállok a bejárati ajtó előtt.*

-Hát ez már csak természetes. Egyre jobb vagyok okklumenciából. Vagy legilimencia? A franc se emlékszik ezekre a Harry Potteres szakkifejezésekre, de tudod, testvérbűbáj és társai. *Felragyognak a szemei, szinte szuggerál, hogy gondolkozz! Majd kicsattan a jókedvtől, fontos híre van, veled is meg akarja osztani, mert a testvére vagy és szeret téged - még ha néha ótvar bunkó mód tudja is kimutatni. Vidám energikussággal kevergeti a lejáró mikróból kikapott vízbe szórt kávé- és tejport, csak úgy kocog az üveg falának a karcsú kiskanál!*
-Nem, azt eltitkolnám! *Visszakozik hevesen, szinte megborzadva a puszta ötlettől is, de nevetve!* Az kéne még! James elvágná a torkom, Brian meg vérszemet kapna és egyfolytában lejmolna, a többiek meg mindenféle Ocean's13 terveket szőnének, hogy elhappolhassák előlem a szajrét. Neem, nem nyertem a lottón. Az kéne még! Nem. Dehogy. Szent egek, milyen élénk a fantáziád...! *Fújtat, mintha valami szörnyen rémítő dologról beszélnétek, nem pedig milliókról és milliárdokról. Bár nyilván ő is tudna velük mihez kezdeni. Belekortyol a kávéjába, kutatón fürkészi a szemeidet, aztán felvonja a szemöldökeit mielőtt rádhunyorítana. Barátságosan csillognak a szemei, szinte visszaköszönnek belőlük azok a méregzöld, ír éjszakák. Szinte látod a csillagpettyeket is, ahol megtörik rajtuk a kintről beáradó napfény.*
-Szekta sincs, bár kicsit olyasmi. Új körökben mozgok, de a többit majd este. *Leteszi a poharát, bár előtte még belekortyol egy nagyot, aztán utánad mozdul, és bár nem volt rá jellemző, kedveskedve átkarolja a derekad, hogy búcsúpuszit nyomhasson az arcodra. Kávé illata van, frissen porszívózott autó illata, és persze az elmaradhatatlan arcszesz.*
-Menj csak, estére csinálok valami kaját. De előtte Zöld Zóna, tudod. Ne késs! *Azzal utadra ereszt. Odakint egyáltalán nem zuhog az eső, hét ágra süt a nap.*

- Jaj, Shane, fájsz. *Lekezelő fintort meresztek rá, pedig hajaj, mennyit Harry Pottereztünk anno! Volt saját varázspálcánk, baglyunk (bár az enyém egy nagy plüssegér volt), még köpenyt is "varázsoltam" magunknak - csak a kettévágott asztalterítő bánta. És most Shane úgy beszél erről a témáról, mintha nem emlékezne, vagy én nem tudnám, mire gondol. Pedig célozgat valamire, de a fenébe is, megőrülök az ilyen viselkedéstől!*
- Igaz is, ha nyertél volna, az talán változtatott volna valamit a megjelenéseden *Kegyetlenül a szájamra veszem ismét az elrongyolódott, összefirkált cipőjét, de mit tegyek, élvezem.
Bujkáló mosollyal az arcomon állom, ahogy a szemeimbe mélyed, de sajnos így sem megy jobban a gondolatolvasás. Egyedül az a fantasztikus hangulat árad a csillogó szempárból, amit persze nem tudok mire vélni. És kezd egyre inkább összezavarni. De azt hiszem, az lesz a legjobb, ha egyelőre együtt örülök vele a titokzatos hírén.*
- Hű, hát ezzel aztán előbbre jutottam. *Ami azt illeti, lehetséges. Új körök. Ízlelgetem a szót, és előre látom, hogy egész nap ezt fogom boncolni keresztben-hosszában.*
- Remélem, csatlakoztál a legelső szeretetszolgálathoz, és nem azért vagy ilyen kedves hozzám, mert szörnyen elcsesztél valamit, és próbálsz puhítani a bejelentés előtt.. *Fenyegetem meg tompa éllel a hangomban, de hát tudom, tőle még ez is kitelne. Na mindegy, majd este hatkor.. gyorsan beleszippantok a hajába, amikor elköszön tőlem, az orromba zárom az illatát, és érzem, hogy belül majd' szétfeszít a boldogság. Shane itt van!*
- Jó-jó-jó, okéééé, ennyi infót még én is megjegyzek, jééézus... *Még utoljára a mikró órájára nézek, aztán szemforgatva beteszem magam mögött az ajtót. A ház elé lakatolt bringám mellé lépek, hogy kioldjam a zárat, amivel a használaton kívüli kerti csaphoz rögzítettem a nagyszerű járművet, felpattanok rá és jól meghajtom a pedált. Borzalmas ez a Shane. Elérte, hogy a november egyetlen napfényes délelőttjén már az estét várjam..*

*Hát bizony, Shane már csak ilyen borzalmas, de milyen borzalmas lenne az, ha nem lenne! Most pedig itt van, a maga lángvörös, kócos, borzas tökélyében, azzal a jellegzetes, csípős jókedvvel, ami a hűvös, hűvös júniusi hajnalokat juttatja az eszedbe, amikor a fű zsenge, a harmat hidegen tapad az ember meztelen bokájára és borzongat a napfelkelte fehér fénye az esőfelhők alatt. Beköltözött. Biztos lehetsz benne, hogy mire hazaértek, a házad egy egészen más képet fog mutatni neked. Talán átrendez ezt-azt. De ez az ára annak, hogy egy kicsit veled élhessen.
A bickikli süvít a menetszélben, kellemesen csípi és melengeti arcodat ez a novemberi idő, és bár tényleg késve indultál el, hatalmas mázlid van! Az antikvárium bejáratában ott toporog egy nyurga, meglepően széles vállú és keskeny csípőjű fiú, aki az istennek nem bírja eldönteni, hogy melyik nemhez vonzódna igazán, de ahhoz nagyon is jól ért, hogyan kell kinyitni! Ezúttal megtette ezt helyetted, és épp be is kanyarodsz a kis bolt elé, mikor belöki az ajtót és beljebb lépne, de észrevesz.*
-Kay! Heeló! Képzeld, visszahozták a Tintaszivet. Emlékszel, mondtam, hogy annál a kis fekete csajnál van, amelyik a Babót is kivette? Nah. Hát tegnap zárás után tíz perccel futott be vele, akkor még söprögettem, úgyhogy megvan. És ami a bónusz: na, találd ki, mit mondott nekem? *Közben beljebb sétál.*

*Egész úton kényelmes tempóban tekertem, mint aki nagyon ráér, pedig amikor utoljára az órára néztem, még meg is állapítottam magamban, hogy sietni kéne. Elbeszélgettem az időt a bátyámmal, és valóban, mióta felkeltem, szinte egy hét is eltelt, és most gurulok és gurulok, mintha csupa egyenes sínből állna a az egész világ, az Apple Road-on keresztül.
Talán el is merengtem, a napfény és a hidegen hasító levegő ellenére, de amint feltűnt a távolból Abel nyúlánk alakja, a fékbe tapostam, majd betoltam a bicajt a kerékpár-tárolóba.*
- Mifene, végre. Már azt hittem, végleg rátette a seggét a könyvre. *A köszönés ma valahogy nehezen megy nekem, de Abel olyan lelkesen fogad, hogy fölösleges szájtépés is lenne bármiféle üdvözlés. Ahogy összecsattan a zár atombiztos kapcsa, követem a srácomat a boltba, hogy odabent hanyagul ledobjam a táskámat - és magamat - a pultra, amit persze nem is lenne szabad, de hát..*
- Hogy grátisz elveszi a szüzességedet? *Jóízűen beleharapok abba a piros almába, ami már ki tudja, mióta porosodik itt egy giccses üvegtálban elmagányosodva. Elég kásás, de nem olyan szörnyű.*
- Meg akkor már az is érdekelne, hogy miért voltál bent tegnap..? *Mr Holmest is megszégyenítően vesébe látó pillantásomat Abelre szegezve teszem fel neki a csúf keresztkérdést. Tudom, mennyire szereti a kérdéseket.*

-Ha-ha-ha. *Feleli nyegle legény módjára, amolyan igazán nyúlós, gúnyos, de őszinte jókedvvel, ahogy csak ő tudja éreztetni veled, mennyire leszarja, miként vélekedsz róla és a nemi életéről. Még egy kis fintort is vág mellé, hogy teljes legyen a kép! Aztán elnézi, ahogy felpattansz a pultra, kinyitja a kasszát, gyorsan, rutinszerűen átpörgeti az aktuális kínálatotokat. Az, hogy hogy volt ideje könyvtárba menni és miért pont a Te kívánalmaidnak nézett utána, más kérdés. Hogy hogyan lehetséges, hogy még azt is elintézte, hogy az illető, aki kivette a könyvet, ne oda vigye vissza, hanem egyenesen az antikváriumba hozza be, megint csak másik. Mindenesetre örülhetsz, hogy megvan a keresett kincs.
Abel kicsit álmosnak tűnik, a szemei karikásak, és parányit sápadt is, de máskülönben remekül fest.*
-Valami ilyesmit. Ma este megiszunk valamit a Zónában. *Böki ki kissé szégyenkezve, vagy legalábbis pironkodva, aztán az orrára biggyeszti a szemüvegét, mert rájön, hogy nem sokat lát így a túlzottan is miniatürizált betűkből. Nem minden a helytakarékosság!*
-Vigyázz a kukacra. Tegnap forgattam be a belsejét a tál alja felé, mert volt rajta egy jó nagy lyuk, de dísznek még megteszi. És hát nagyapa megbetegedett. *Ő elfordítja a pillantását és hirtelen nagyon érdekesnek talál egy piszkosul olcsó könyvet, aminek a szénhidrátok aromás vegyületeiről szól.*

*Elégedett, kövér vigyor terül szét a képemen, kétoldalt meg csak dudorodik az orcám az almától. Tudom, hogy sosem veszi fel, ha a szexet összefüggésbe hozom vele, de hát ennyi megpróbáltatás után már nem is csoda. Folyton ezzel a témával zaklatom, szinte már immunis rá.
És persze illenék megköszönnöm, hogy utánajárt a könyvnek, amit már lassan fél éve hajkurászok - rejtély, hogy miért ilyen figyelmes velem mindenki! -, de.. ráér majd akkor, mikor már a kezemben fogom az áhított regényt. Nézem, ahogy néz, nézem, ahogy pakol (helyettem is), és látom, milyen elnyúzott az arca. Nem újdonság, állandóan hajnalba nyúlóan tanul, ezért fölösleges kérdezősködnöm. Biztos a törilexikon volt megint a kispárnája.*
- Ez komoly? Pedig eskü, csak tipp volt! *Megint kivillannak a fogaim, majd el is tűnnek az alma megpuhult héjában.* Azoldzó... *Tudom, előbb rág, nyel, aztán beszél* A Zöld Zónában? Háh, este én is ott leszek *Érdekes, úgy tűnik, ma a város krémje oda hivatalos. Vannak még véletlenek, na.*
- Ha?! *Borzadva pillantok a tenyerembe fogott almára, és feltétlen bizalmam Abel felé elegendő ahhoz, hogy az alma rohadt felének megtekintése nélkül is eldobjak mindent a kezemből. Ez undorító!! Hol egy zsepi?!*
- Ööhh... *Egy vitorlamintás díszszalvétába köpni a félig összecsócsált almapépet.. kezd visszaállni a normális rend.
A nagy öklendezésben viszont alig hallom meg, amit Abel még elmotyog az orra alatt. Elfordul, és a testtartása.. értelmet nyernek a sötétlő karikák a szemei alatt.*
- Jó ég.. mi történt? Nemrég még kicsattant.. *Kérdezem kissé megrendülten, miközben utoljára letörölgetem a szájam sarkát.*

-Hja, csak tipp. Ezúttal jó, de ami azt illeti, nem épp az esetem a csaj... *Elhúzza a száját. Az a törilexikon nagyon nehéz lehetett és biztosan kemény is volt, mert most a nyakát dörzsölgeti és bár aprót biccent, láthatóan szörnyen lefoglalja az, hogy kimasszírozzon a tarkójából egy elgémberedett görcsöt. Pedig nem is olyan rég még majd kicsattant, akkora kirobbanó energiával köszöntött!
Viszont ez a nagyapa boltja. Minden négyzetcentiméterét ő harcolta ki, ő álmodta meg, az ő dédelgetett lelence itt minden csellengő kötet. Abel pedig, ahogy te is, kedveli a nagyapját. Sőt. A maga részéről tudod, hogy szereti is, méghozzá nagyon. Sóhajt, az arcára visszakerül egy furcsa kis vigyor, mintha nem akarna ezzel fárasztani, de valakinek el kellett mondania.*
-A jó almák hátul vannak, ha kérsz. És hát nem tudjuk. *Kipipál egy rublikát, aztán eltolja magától a papírokat és lekanyarintja az orráról az olvasó szemüvegét. Megdörzsöli az orrnyergét.* Az orvosok nem tudnak semmit. Hirtelen összeesett, a konyhába menet. Anyám talált rá, mikor ellenőrizni akarta, hogy bevette-e a gyógyszereit. Még vizsgálják, ez tegnap volt. Amikor magához tért, a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam a boltot, úgyhogy itt voltam. Egy kis túlóra még senkinek sem ártott meg, arról nem is beszélve, hogy így épp ideért az a lányka, úgyhogy minden cuccod a pult alatt van abban a piros zacskóban. *Megélénkül a mosolya, hátralép egy kávéért. Egyedül maradsz a kasszával, az antikváriummal, nuku vevővel és a gondolataiddal.*

*Ilyen megtörtnek sem láttam még Abel Denningst. Lehangoló látvány, ahogy az életkedve, úgy a bánata is ragadós. Szerencse, hogy általában észnél vagyok, és még csak az ajkamnak sem engedem meg, hogy bánatosan lebiggyedjen. Abelnek inkább bíztatásra van most szüksége. Gondolom én.
Előredőlök, hogy a karjára tehessem a dörzsölgetéstől felmelegedett tenyeremet, épp csak egy pillanatra, míg a fiú ábrázatára groteszk vigyor nem kerül, amire halvány mosollyal válaszolok. Olyan kis önzetlen, és tudom, hogy nem kenyere a panaszkodás. De hát ez nem is az..!*
- Biztos valami mellékhatása a gyógyszereknek. Hallottam már ilyesmiről. Amilyen szívós és akaratos, úgyis rendbe jön. *Utálok ilyen kijelentéseket tenni. Összeszorul a szívem.*
- Az almát hanyagolom. Kösz mindent *Szinte csak a szememmel mosolygok rá, és megvárom, míg eltűnik a bolt hátsó zugaiban. Akkor lepattanok a pultról, megkerülöm azt, és felkutatom a piros zacskót.
Az első. Sejtettem, hogy ez a nap csak látszólag szép, bár azért bíztam benne, hogy elég annyi, ha örülök az időnek. Szegény öreg Alfred..*

*Bólint egyet, igen, meglehet. Talán ők is erre gondoltak, mert nem firtatja tovább a lehetséges variációkat, nem borzaszt semmiféle latinos nevű, felfoghatatlan betegséggel, csak mosolyog. De tudod, hogy jólesik neki az érintésed és a társaságod.*
-Rendbe fog. Egészen biztos, csak tudod, a nagy Alfred...! *Legyint, megérinti a kézfejed, aztán odébb áll. Még hallod a hangját, ahogy valamit mormog arról az almáról, hogy egész biztos vagy-e benne, vagy hogy azok is kukacosak lesznek előbb vagy utóbb, ezt nem tudod. A piros zacskó természetesen ott van, ahol mondta, benne pedig ott üdül a hőn áhított regény. Valamint egy doboz joghurt, méghozzá meggyes. Hogy hogy került oda...! Talán a kiscsajé, aki visszahozta és Abelnek szánta.*
-Jó napot...! *Csendül ekkor egy félénk gyerekhang, és szinte vele egyidőben nyikorog az öreg bejárati ajtó. Ha felpillantasz, egy alacsony, fekete hajú fiút láthatsz, akinek még lazán iskolában lenne a helye. A szemei sötét bogárszemek, a pupilla és az írisz egész egybefolyt, de élénk csillogással töri meg a fényt. Az arcát tekintve kicsit keletiesek a vonásai, de nem sütnéd rá a japán jelzőt, sem a koreait és a többi kórságot. Egyszerű iskolai egyenruhát visel, fél vállán lazán fityeg egy hátizsák. A haja gondosan fésült, mindene tisztának és ápoltnak tűnik, csak épp a kívánokot hagyta le a köszönés végéről, de annyi baj legyen!*